Krausz Ferenc
Egy évvel ezelőtt ünnepelhettünk. Hosszú előkészítő munkánk első gyümölcse érett be: felállt az Élvonal Alapítvány Kuratóriuma, benne négy Nobel-díjas természettudóssal és egy Abel-díjas matematikussal. Egy testület, amelynek minden tagja számára egyetlen mérce létezik: a nemzetközi kiválósági mérce.
Ez alapján ismert fel három észak-amerikai természettudós a programban olyan lehetőséget, amelynek megvalósítása érdekében érdemes szerepet vállalni. Még egy olyan országban is, amelynek, ellentétben a kuratórium két magyar nemzetiségű tagjával, semmivel sem tartoznak.
Világhírű, iskolateremtő kutatók, akik tíz felkérésből legalább kilencet elutasítanak. Szinte hihetetlen, de velünk kivételt tettek.
Egy évvel később, a mai napon, 2026. augusztus 31-én megszűnt az Alapítvány, s vele együtt Kuratóriuma is.
Politikai döntésről lévén szó, nem tisztem a döntést minősíteni, hiszen a politikától mindig távol tartottam magam, s ezen a jövőben sem szeretnék változtatni.
Írásomnak két fő célja van.
Köszönetet mondani és tiszteletet adni mindazoknak, akik szívvel-lélekkel munkálkodtak azon, hogy ez a kezdeményezés Magyarország jövőjét és az egyetemes tudomány fejlődését szolgálja.
És megismertetni az Olvasóval, mit vállaltunk és mit tettünk volna, ha tehettük volna. Tényekkel válaszolni az elmúlt hónapok szakmai megalapozottságot nélkülöző és hangulatkeltő kritikáira.
Térjünk a lényegre.
Magyarország legfontosabb erőforrása nem a természeti kincsekben rejlik. A mi legnagyobb értékünk a tehetség. A kíváncsiság, a szorgalom, a kreativitás és azok a pedagógusok, akik generációról generációra felismerik és kibontakoztatják ezeket az adottságokat.
Ahhoz, hogy a tehetség valódi nemzeti értékké váljon, erőforrássá kell alakulnia: a nemzet javát szolgáló tudássá és alkotóképességgé. Egy hosszú úton formálódnia. Amely út az iskolától a világszínvonalú kutatásig, a kutatástól az innovációig, az innovációtól pedig a társadalom és a gazdaság javát szolgáló eredményekig vezet.
Ez volt az Élvonal küldetése.
Nem egy új kutatóintézetet kívántunk létrehozni. Nem egy újabb tehetséggondozó programot. Egy olyan tudományos ökoszisztémát akartunk Magyarországon építeni, amely először kapcsolja össze hazánkban a tudomány teljes életútját: a kíváncsiság első szikrájától a jövőnket megváltoztató felfedezésig.
A cél az volt, hogy a legtehetségesebb magyarországi diákok már fiatalon kapcsolatba kerülhessenek a világ élvonalába tartozó kutatókkal. Hogy a magyar kutatók nemzetközi kiválósági hálózatok részeseivé váljanak. Hogy a legjobb külföldi műhelyek ne versenytársai, hanem partnerei legyenek a magyarországi kutatóközpontoknak. Hogy egyre több magyar származású tudós dönthessen úgy: érdemes hazatérni, s velük együtt egyre több nem magyar származású kiválóság jöjjön Magyarországra.
Ezért mondtuk, hogy az Élvonal több egy intézménynél: olyan modell, amelyben a tehetséggondozás, a csúcskutatás, a nemzetközi együttműködés és az innováció nem egymás mellett, hanem egymást erősítve működik.
Érdeklődés hiányában
A megszüntetésről szóló döntésig nem került sor arra, hogy az Élvonal teljes szakmai koncepcióját érdemben bemutathassam és megvitathassam azokkal, akik a program jövőjéről döntöttek. Voltak személyes találkozók és egyeztetések, de a koncepció érdemi bemutatására, megvitatására nem mutatkozott igény.
Most azt olvasom kritikaként, hogy az Élvonal koncepcióját kezdetben nem vitattuk meg kellően a magyar tudományos közösséggel. Ha a szakmai megvitatás korábbi hiányát róják fel nekünk, nehéz megértenem, miért nem voltak kíváncsiak magára a koncepcióra – és miért nem voltak kíváncsiak arra sem, hogy azt én személyesen, megfelelően bemutassam. S ehhez kapcsolódóan feltenném a kérdést, hogy Magyarország új tudományos és innovációs stratégiájának 2026. augusztus végi parlamenti bemutatását milyen szakmai és társadalmi egyeztetés előzött meg?
Az érdemi megvitatás hiányában nem meglepő, hogy számos félreértés látott napvilágot.
Az egyik ilyen a „párhuzamos struktúra”.
A kritika lényege, hogy a kezdeményezés nem egy meglévő intézmény fedele alatt indult el. Csakhogy önálló csúcskutatási szervezetek működése önmagában nem jelent káros párhuzamosságot.
A németországi Max-Planck-Társaság intézetei csaknem nyolc évtizede az egyetemi rendszertől szervezetileg függetlenül működnek. Eddig 24 Nobel-díjat és megannyi felfedezést, innovációt adtak Németországnak és a világnak. A szervezet létjogosultságát Németországban egyetlen jelentős politikai erő sem kérdőjelezi meg. Része annak a nemzeti minimumnak, amely a tudomány hosszú távú támogatását választási ciklusokon átívelő ügynek tekinti.
Az Élvonal ráadásul a támogatott kutatóit szervesen és kötelezően beágyazta volna a meglévő magyar tudományos ökoszisztémába. Első Frontiers Centrumunkat a Semmelweis Egyetemhez kapcsolódóan terveztük létrehozni. Abszurdummá minősítve a kritikát, mely szerint „a sok pénzért ideérkező kutatócsoportok nem szervesülnek az itteni kutatóhálózatba, tudományos életbe...”.
További súlyos félreértés a „csúcskutatás” és a tudomány „derékhada” vélt érdekellentéte, s ezen alapuló szembeállítása.
Az Élvonal nem egy szűk elit támogatásáról szólt, hanem arról, hogy minél több magyar kutató kapcsolódhasson be a világ vezető tudományos közösségeibe, és itthon dolgozhasson valóban nemzetközi színvonalú kutatócsoportban. Hogy a „derékhad” is a legambiciózusabb programok keretében fejleszthesse képességeit, kamatoztathassa tudását.
Mindazon nagy tudású szakemberek, akiknek talán nem adatott meg, hogy iskolát teremtsenek, de kiváló, lelkes, odaadó munkájuk nélkülözhetetlen bármilyen nagy felfedezéshez. Számukra ugyanúgy új lehetőségeket nyitottak volna meg a világelső kutatóközpontok nemzetközi hálózatába beágyazott Frontiers Tudásközpontok, mint legnagyobb tehetségeink számára.
Aki valaha is közeli kapcsolatban volt egy élenjáró kutatócsoporttal, pontosan tudja, hogy a csapat döntő részét nem az „elit”, hanem a „derékhad” képezi. Kivétel nélkül, bárhol a világon.
Szakmai megalapozottságot nélkülöz az az állítás is, hogy az Élvonal költségvetése „nemzetközi összehasonlításban is túlságosan magas”.
Nézzük a tényeket. A Frontiers Fellow-k számára előirányzott éves támogatás körülbelül kétharmadát tette volna ki annak az összegnek, amelyet az említett Max-Planck-Társaság biztosít aktív tudományos tagjai, igazgatói kutatási programjai közvetlen finanszírozására, és megközelítette – de nem érte el – a program számára több tekintetben mintául szolgáló amerikai Howard Hughes Medical Institute Investigator (HHMI) program támogatási szintjét.
A Frontiers Fellow cím odaítéléséhez a mércét a lehető legmagasabbra, a Max-Planck-Társaság igazgatói és a HHMI kutatói szintjére helyeztük. Ehhez a mércéhez igazodott a tervezett támogatás.
A Frontiers Investigatorok esetében egy korábban elnyert ERC-pályázatot (European Research Council, azaz Európai Kutatási Tanács) vagy azzal egyenértékű minőségi bizonyítványt szabtunk meg belépési alapkövetelménynek. Támogatásukhoz ennek megfelelően az ERC által nyújtott finanszírozás szolgált alapul.
Nemzetközi mércével kalibrált csúcskategória számára nemzetközileg versenyképes támogatás. Nem több, s nem kevesebb.
Vállalásaink sarokpontjai az első hatéves támogatási ciklusra a következők voltak:
Az Élvonal hat évre szóló közfeladat-finanszírozási szerződése – a beruházások költségeit leszámítva – évente átlagosan mintegy 32 milliárd forintot biztosított volna e feladatok ellátására.
Abban, hogy Magyarországnak a jelenleginél lényegesen többet kell fordítania tudományra és kutatás-fejlesztésre, úgy tűnik, nincs közöttünk vita a jelenlegi döntéshozókkal. A kormány saját programjában állapította meg, hogy Magyarország nem költ eleget a tudományra, és vállalta, hogy a teljes hazai K+F-ráfordítást a jelenlegi, GDP-arányosan mintegy 1,3 százalékos szintről a ciklus végére 2 százalékra emeli. Ezt a célt a kormány megalakulása óta is többször megerősítették.
A kérdés tehát nem az, hogy Magyarországnak érdemes-e jelentős közpénzt fordítania a tudományra. Hanem az, hogy a programunk képes lehetett volna ebből a forrásból nemzetközileg is mérhető tudományos teljesítményt létrehozni.
Az Élvonal erre tett konkrét, számonkérhető vállalást, lásd fent.
A fenti tények alapján az Olvasóra bízom annak megítélését, hogy az Élvonal költségvetése valóban "elképesztően túlzó" illetve "nemzetközi összehasonlításban túlságosan magas” volt-e. Különösen irritáló, hogy ezeket a nyilatkozatokat szakpolitikusok tették anélkül, hogy a program és annak tervezett forrásfelhasználása bemutatására és - ezen keresztül - alapos megismerésére igényt tartottak volna.
Szakmailag indokolhatatlan, kizárólag hangulatkeltésre alkalmas állításokkal szemben tényként rögzíthetjük, hogy a szervezet nyugat-európai és észak-amerikai "best practice"-eken alapuló karcsú felépítésének és kiváló adminisztratív csapata hatékony munkájának köszönhetően a beruházásokon túli források több mint 90 százaléka jutott volna el oda, ahol a munka folyik: a kutatócsoportokhoz és a középiskolai tanárokhoz. Ez a költséghatékonyság önmagáért beszél.
Érdemes ugyanezeket a mutatókat – a közvetlenül szakmai munkára fordított források arányát, a mérhető eredményességet és az átláthatóságot – a hasonló feladatokat jó ideje ellátó magyarországi intézményrendszerben is következetesen mérni és a fenti vállalások szempontjaival összehasonlítani. Az ezek figyelmen kívül hagyásával tett összehasonlítások legfeljebb hangulatkeltésre alkalmasak.
A hatéves támogatás költségkeretén túl a kritikák kereszttüzébe került az Élvonal hosszú távú, 25 éves keretmegállapodása is. Akik ezt bírálták, a csúcskutatás egyik alapfeltételét hagyták figyelmen kívül: nincs csúcskutatás hosszú távú kiszámíthatóság és tervezhetőség nélkül.
Egy világszínvonalú kutatócsoportot, tudásközpontot felépíteni hosszú évek munkája. Ez csak akkor fizetődhet ki, ha reális és kiszámítható perspektívája van az első hatéves támogatási perióduson túli folytatásnak.
Talán még inkább igaz ez a Frontiers Investigatorokra, akiktől nemcsak ezt az építőmunkát, hanem életük, családjuk Magyarországra való áthelyezését is elvártuk.
A lényeg: hosszú távú perspektíva nélkül a jelenleg külföldön tevékenykedő kiválóságok nem fogják munkájuk súlypontját Magyarországra áthelyezni, családjukkal ideköltözni, ahogy ezt elvártuk volna tőlük.
Persze, mondhatnák: Németországban sincs ilyen keretmegállapodás, mégis jönnek a világ élvonalába tartozó kutatók. Való igaz, nincs keretmegállapodás. Van viszont nemzeti minimum, amely ezt feleslegessé teszi.
S mint az Élvonal példája mutatja: amíg nincs nemzeti minimum, addig az ügynek szóló évtizedes garancia indokolt volt, de önmagában a keretmegállapodás sem lett elegendő.
Egy friss államtitkári nyilatkozat szerint az Élvonalnál „minden egy kézben volt”.
A valóság ezzel szemben az, hogy a jogszabályok nagyon egyértelműek: az Alapítvány ügyvezető szerve a kuratórium volt. A törvény nem az elnökre, hanem a kuratóriumra bízza az alapítvány ügyvezetését, beleértve a források és a vagyon alapítványi célok érdekében történő felhasználását. Aki tehát azt állítja, hogy az Élvonalnál „minden egy kézben volt”, azt sugallja, hogy ez a törvényi keretek megsértésével történhetett. Ennek még csak sejtetését is a lehető leghatározottabban visszautasítom és mélyen sértőnek tartom.
Az állítás másik lehetséges olvasata nem kevésbé sértő, ezúttal a kuratórium többi tagjára nézve, akik mindannyian személyes és vagyoni felelősséget vállaltak a meghozott döntések következményeiért.
Ha mindezen döntések valóban egyetlen ember kezében voltak, akkor Donna Strickland Nobel-díjas fizikusról, Steven Chu Nobel-díjas fizikusról, Randy Schekman Nobel-díjas biológusról és Lovász László Abel-díjas matematikusról, az MTA korábbi elnökéről azt kellene feltételeznünk, hogy saját szakmai meggyőződésük és felelősségük nélkül asszisztáltak döntéseimhez. Bármelyikükről azt sugallni, hogy az Élvonal kuratóriumában pusztán az elnök döntéseit legitimáló bábként vett részt, nemcsak életszerűtlen, hanem kirívóan méltatlan és sértő.
Az államtitkári nyilatkozat szerint „másfél év alatt az egytizedét sem” használtuk fel a rendelkezésünkre bocsátott forrásnak.
Kezdjük a legegyszerűbb ténnyel: nem másfél év, hanem hét hónap, de valójában három.
A szervezet felépítése tavaly novemberben indult, alig hét hónappal leállításának beharangozása előtt. Ebből a hét hónapból az utolsó háromban álltak rendelkezésünkre a programunk végrehajtásához szükséges források.
Vállaltuk ugyanakkor, hogy mindezen forrásokkal jelentős kötelezettségvállalást mindaddig nem teszünk, amíg az új kormány állást nem foglal az Élvonal jövőjét illetően.
Ezen tények fényében az Olvasóra bízom a fenti nyilatkozat értelmezését illetve minősítését.
S ha már a hét hónap szóba került.
Ez idő alatt felépítettük a szervezetet, programokat indítottunk.
Mindezekre 397 862 710 forintot használtunk fel. Mégis több pénzt adunk vissza a magyar államnak, mint amennyit kaptunk.
Az Alapítvány számára folyósított támogatás összege 22 356 600 792 forint volt. A rendelkezésünkre bocsátott közpénzzel felelősen gazdálkodtunk, a fel nem használt források pedig kamatbevételt termeltek. Ennek eredményeként 22 390 480 289 forintot fizetünk vissza a magyar államnak – 33 879 497 forinttal többet, mint amennyi támogatást kaptunk. És ez az augusztus végén jóváírandó kamattal tovább növekszik.
Még egyszer visszakanyarodnék a fenti kijelentéshez. Ha az lett volna a siker mércéje, hogy minél több forrást felhasználjunk, mielőtt az új kormány döntést hoz az Élvonal jövőjéről, akkor valóban kudarcot vallottunk. Mi ezzel az utólagos számonkérési logikával szemben kerültünk mindennemű kötelezettség-vállalást, amely az új kormány mozgásterét érdemben korlátozta volna. Ennek köszönhetően utalhatjuk vissza a fenti összeget.
Az „átláthatatlan működés” is vissza-visszatérő kritika volt az elmúlt hónapokban.
Az átláthatatlanság ellenszere az átvilágítás. Ezért magam kértem az Alapítvány teljes körű átvilágítását.
Az átvilágítás megtörtént. Minden fillérrel precízen elszámoltunk.
Az Élvonallal szemben megfogalmazott kritikák jelentős nyilvánosságot kaptak.
Az átvilágítás eredményének nyilvánosságra hozatala mindmáig elmaradt. Ennek megítélését szintén az Olvasóra bízom.
Az elmúlt hónapokban „a Fidesszel jó viszonyt ápoló Krausz Ferencként” is jellemeztek. Ezt szeretném egyértelművé tenni: soha nem ápoltam semmiféle kapcsolatot egyetlen politikai párttal sem.
Jó munkakapcsolatra törekedtem viszont az előző kormánnyal, s ugyanilyen kapcsolatra törekszem a jelenlegi kormánnyal. És ezt fogom tenni minden jövőbeni magyar kormánnyal is. Amíg marad hitem és erőm tenni Magyarország jövőjéért.
Megjegyezném, ugyanezt teszem mindazon országokban, ahol tudományos vagy egyéb (humanitárius) tevékenységet folytatok. Konkrétan néhány példa: Ausztria és Bajorország kormányával, a német szövetségi kormánnyal, valamint az utóbbi években Ukrajna, Hongkong és Kína illetékes kormányzati szereplőivel.
Végül vissza a vállalásokhoz.
Nem elméleti elképzelések voltak. A nemzetközi tudományos közösség bizalma rövid időn belül kézzelfogható eredményekben is megmutatkozott. Működésünk első néhány hónapja alatt létrejöttek nemzetközi együttműködések, elindultak programok. Két világhírű, iskolateremtő kutató vállalkozott Frontiers Tudásközpont alapítására.
Az első Investigator pályázati felhívásunkra – az Alapítványt övező bizonytalanság ellenére is – tizenhárom meredeken felfelé ívelő pályájú fiatal kutató nyújtott be pályázatot, közülük hatan Németországból, Svájcból, az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból tértek volna haza, az európai pályázók kivétel nélkül ERC-nyertesek, a jövő reménységei, akikért világszerte versenyeznek a legjobb egyetemek és kutatóintézetek. Egy olyan közösség formálódott, amelyre Magyarország méltán lehetett volna büszke.
Felépítettük a matematika, fizika és informatika területén a középiskolai tehetséggondozás egységes rendszerét, benne az első alkalommal létrejött Olimpiai Iskolákkal. Csaknem kivétel nélkül ezen iskolák résztvevői képviselték Magyarországot az idei diákolimpiákon, és nyertek számos díjat hazai és regionális megmérettetéseken.
Elveszett
Az Élvonal Alapítvány megszűnésével az út megszakadt. Az út, amely a kíváncsiság első szikrájától a világszínvonalú kutatásig, s onnan a társadalmi hasznosításig vezethetett volna. Részleteiben átgondolt koncepció mentén.
Elveszett ez a koncepció, egy - nemzetközi viszonylatban is - kivételes irányító testület, s velük együtt egy olyan jövőkép, amely hosszú távon erősíthette volna Magyarország tudományos és gazdasági versenyképességét.
Elveszett az ügy iránt elkötelezett, az elmúlt hónapok megpróbáltatásai során valódi közösséggé formálódott csapat is.
A szerződés felbontásának kormányzati szándékáról a közösségi médiából értesültünk. Mindezt úgy, hogy a döntés előtt az Élvonal teljes szakmai koncepciójának, vállalásainak és addigi eredményeinek érdemi bemutatására nem került sor. Úgy gondolom, e minimális párbeszéd elmaradása nem szolgálta Magyarország érdekeit.
És nem adta meg a kellő tiszteletet sem az ügynek, sem az elvégzett munkának, sem annak a csapatnak, amely ezt a munkát elvégezte. Ezt a tiszteletet szeretném megadni ezzel az írással. Legfőképp a csapatnak, amely nélkül a fenti eredmények nem lettek volna elérhetők.
Ugyanezen tisztelet jegyében őrizzük meg az utókor számára az Élvonal rövid történetét és azt a vállalást, amelyet vele tettünk, a requiem4frontiers.hu oldalon.
Köszönöm mindazoknak, akik döntéseikkel és munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy megmutathassuk, mire lettünk volna képesek, ha folytathattuk volna a munkát.
Köszönöm azoknak is, akik az ellenszélben biztattak bennünket, még ha legtöbben a nyilvánosság kizárásával is tették.
Megkülönböztetett köszönet jár kuratóriumunk külföldi tagjainak. Az ő részükről volt a legkevésbé magától értetődő a magyarországi szerepvállalás.
Donna, Randy, Steve, hálás köszönet!
Végül a jövőről
Az Élvonal fenti koncepciója nem valósul meg, de az a meggyőződés, amely életre hívta, számomra nem változott. Örömteli, hogy ma már a program alapvető céljait azok sem vitatják, akik az Alapítvány megszüntetéséről döntöttek.
Őszintén kívánom, hogy legyen meg a szükséges kitartás és átütő erő a program folytatásához abban a szervezetben, amelyet a magyar kormány ezzel megbíz.
A mérce adott: az, amit mi vállaltunk. 2031-ben ezek a vállalások számonkérhetők lesznek. A teljesítmény és a költséghatékonyság objektíven mérhető.
Akárhogy is legyen, a tudományban a bizalom a legfontosabb tőke. Nem jogszabályok hozzák létre, és nem szervezeti ábrák építik fel. A bizalmat nem lehet kodifikálni.
A program jövőbeni sikeréhez ezért elengedhetetlen a magyar tudománypolitika iránti bizalom helyreállítása.
Ahhoz, hogy a program iránt eddig érdeklődést mutató, ma külföldön dolgozó kutatók és innovátorok valóban hazajöjjenek, két dologra van szükség: a legmagasabb színvonalú szakmai környezetre és hosszú távú, kormányzati ciklusokon átívelő kiszámíthatóságra.
Ennek a hosszú távú kiszámíthatóságnak egyik példája lehet a 2019-ben létrehozott Center for Molecular Fingerprinting. A CMF-ben a jövő, megelőző orvosláson alapuló egészségügyének alapjait kívánjuk lerakni, ebben tizenötezer honfitársunk segít, rendszeres véradással. Nekik s fantasztikus csapatunknak köszönhetően indulhatott el Magyarországról az a kezdeményezés (protecting.health), amely immáron földrészeken átívelő nemzetközi együttműködési hálózat keretében követi a fenti célt.
Utam
Egész életemben a tudomány útját jártam. A világ legjobb műhelyeit ismerhettem meg belülről, és megtanulhattam, mi vezet eredményre. A természettudományban nemzetközi mércével mérünk. Ami a nemzetközi térben láthatatlan, az nem is létezik. A teljesítmény mérhető, a támogatás pedig felelősséggel jár. Ezt a szemléletet képviselte az Élvonal.
Sokáig magától értetődő volt számomra az is, hogy amit ezekben a műhelyekben megtanulhattam, annak egy részét egyszer kötelességem lesz hazahozni. Hogy a külföldön megszerzett tudásból, tapasztalatból és kapcsolatokból Magyarország is részesüljön.
Az elmúlt hónapok történései után fel kell tennem magamnak komolyan a kérdést: valóban szükség van-e minderre Magyarországon? És ha igen, milyen szerepet tudok és akarok még vállalni benne? Ma, életemben először, a válasz nem egyértelmű.
Egyetértek Miniszterelnök Úrral, hogy olyan országot kell építeni, „ahol nemcsak mi szeretjük a hazánkat, hanem a hazánk is viszontszeret minket”. S hozzátenném: olyan országot, ahol mindenkinek kijár a kellő tisztelet, kiváltképp azoknak, akik önzetlenül tevékenykednek Magyarország jobb jövőjéért.
Mára világossá vált számomra, hogy még sok munka áll előttünk.
Hogy Magyarország valóban olyan hely legyen, ahonnan a jelen és a jövő Nobel-díjasai nem elmennek, hanem hazatérnek.
Budapest, 2026 augusztus 31.
Krausz Ferenc
Engedje meg, hogy ez úton gratuláljak választási győzelméhez! A legnagyobb elismerés jár annak, aki több millió magyar ember bizalmát képes kiérdemelni. Ezért a legnagyobb tisztelettel viseltetek a mindenkori magyar miniszterelnök iránt, függetlenül az esetleges álláspontbeli különbségektől. Nincs ez másképp az Ön irányában sem.
Tudatában voltunk annak, hogy az új kormány nehéz helyzetben veszi át az ország irányítását. Következésképp arra is fel voltunk készülve, hogy az előző kormány által kilátásba helyezett források – bármennyire is indokolhatóak szakmai szempontból – korrekcióra szorulhatnak. Nyilatkozataimban világossá tettem, hogy – a szerződésünk adta jogi lehetőségektől függetlenül – további kötelezettségvállalásokat kizárólag az új kormánnyal való konzultációkat követően teszünk.
A közösségi médiából értesültünk arról, hogy a Magyar Kormány felbontja szerződésünket, valamint arról is, hogy „párhuzamos rendszerekre” nincs szükség. Meggyőződésünk nekünk is, hogy Magyarországnak valóban nem párhuzamos rendszerekre, hanem egymást erősítő, együttműködésre épülő tudományos megoldásokra van szüksége.
Az Élvonal pontosan ezt kívánja szolgálni.
Olyan modellt építünk, amely világszínvonalú feltételeket biztosít hosszú távú kiszámíthatósággal a jövő mélytechnológiai áttöréseit eredményező csúcskutatások számára, beágyazva a meglévő ökoszisztémába.
A honlapunkon olvasható Küldetés tömören, de minden részletre kiterjedően mutatja be a vállalásunkat. Nem "párhuzamos rendszert" építettünk és építünk, hanem valami teljesen újat és világviszonylatban egyedülállót.
Újat, mert nem létezett egy olyan modell Magyarországon, amely világszínvonalú feltételeket biztosít hosszú távú kiszámíthatósággal a jövő mélytechnológiai áttöréseit eredményező csúcskutatás számára. Mindkettő elengedhetetlen feltétele annak, hogy sikerrel hozhassunk haza világhírű tudósokat, innovátorokat, akik évtizedek óta külföldön kamatoztatják tudásukat, hozzák létre a magas hozzáadott értéket termelni képes vállalkozásokat. Mert itthon a fenti feltételek hiányoztak. Ezért az elmúlt évtizedekben egyetlen külföldön alkotó iskolateremtő tudóst sem sikerült tartósan visszahozni Magyarországra.
A magyar állam támogatásával az Élvonal létrehozta ennek a modellnek és a meglévő ökoszisztémába való integrálásának az alapjait. Rövid működésünk alatt sikerült bevonzanunk Roska Botond professzor urat, a jelenleg Svájcban dolgozó világhírű kutatót, valamint további, külföldön dolgozó tudósokkal folytatunk előrehaladott egyeztetéseket. Investigator programunk iránt számos külföldön dolgozó ERC-pályázatnyertes kutató érdeklődik. Elértük mindezt néhány hónappal indulásunk óta. Elindítottunk egy folyamatot, amire a meglévő kutatási ökoszisztéma évtizedeken át nem volt képes.
Újat, mert leraktuk az egységes természettudományos tehetséggondozás alapjait, a matematika, fizika és informatika területén, s kiterjesztjük a mesterséges intelligencia és kémia területére - az ország legjobb középiskolai tanárai összefogásával. Magyarországon elsőként építettük fel a havi rendszerességgel "edzőtáborozó" olimpiai iskolákat, amelyek mára "kitermelték" a Magyarországot idén képviselő csapatok - egyetlen fő kivételével - teljes mezőnyét. Tesszük mindezt mindazon szervezetekkel szoros együttműködésben, amelyek osztják alapelveinket: átláthatóság, mérhető teljesítmény, költséghatékonyság: a forrásoknak ott kell megjelenni, ahol a munka történik: az iskolákban, a tanároknál.
Egyedülállót, mert - legjobb tudomásunk szerint - sehol a világon egyetlen szervezet sem ötvözi közös fedél alatt a tehetséggondozást és a csúcskutatást. Ami a futball csúcsklubjaiban magától értetődő, az a tudomány és innováció területén (még) nem terjedt el.
Úttörők vagyunk, itthon Magyarországon, négy Nobel-díjas és egy Abel-díjas tudós irányításával. Közülük hárman Észak-Amerikából, akik rövid időn belül ugyanolyan elkötelezett híveivé váltak ügyünknek, mint a magyar szívvel megáldott többiek. S csak a margóra: egyiküket (a Stanford Egyetemről) müncheni Max-Planck Intézetünk hosszú évek óta próbálja megnyerni a tudományos tanácsadó testületünkben való szerepvállalásra, mindeddig - időhiányra hivatkozva - eredmény nélkül. Steven Chu professzor, Obama elnök egykori kiváló minisztere, a mi ügyünk mögé beállt. Mindmáig nehezen felfogható, de így van.
A koncepció kialakításakor elsősorban emberek és nem intézmények véleményére támaszkodtam. Olyanokéra, akiket jól ismerek, s akik munkásságukkal kivívták mindannyiunk elismerését. Sokan vannak: kiváló középiskolai tanárok, akadémikusok, az MTA korábbi elnökei, rektorok, kutatóintézet igazgatók. Itthonról. S legalább ennyi világhírű magyar tudóssal, akik külföldre kényszerültek álmaik megvalósításához. Megkérdeztem őket, mit kellene tennünk, hogy hazajöjjenek.
Mindezzel az információval felvértezve, s azzal a tudással, amelyet a Max-Planck-Társaság (amely az elmúlt hat évben hat Nobel-díjjal köszönte meg Németországnak a támogatást) működéséről elsajátíthattam, láttunk munkához, s dolgoztuk ki az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány küldetését és koncepcióját. Egy fantasztikus csapattal, a Center for Molecular Fingerprinting (CMF) valamint a MATFIN munkatársaival. Az első tíz hónap fent összefoglalt eredményei mutatják, micsoda értéket képvisel az a csapat, amely az eredmények mögött áll.
S ha már CMF: itt a jövő megelőző orvoslásának alapjait rakjuk le, 2026. májusa óta immáron az Élvonal fedele alatt. Az eredményeink annyira ígéretesek, hogy az európai és az ázsiai kontinens csúcsegyetemei, A müncheni Ludwig-Maximilians-Universität és University of Hong Kong, a CMF-el kötött háromoldalú szerződés keretében kötelezettséget vállalt, hogy megindítja a CMF által Magyarországon öt éve folytatott orvosdiagnosztikai vizsgálatot. Azzal a céllal, hogy a CMF-el együttműködésben kifejlessze a népbetegségek (rák, szív-érrendszeri-, légúti- és anyagcsere-betegségek) korai felismerésére szolgáló - egyszerű vérvizsgálaton alapuló - szűrőprogramját. Elsőként a világon. A jövő megelőző orvoslása egy magyar kutatóközpont vezetésével valósulhat meg, kontinenseket átszövő nemzetközi együttműködésben. A bajor, a Hong Kong-i és remélhetőleg a mindenkori magyar kormány támogatásával. A jelen és a jövő generációi jobb egészségvédelme érdekében.
A költségekről és az intézményi formáról:
A 25 tudásközpontból és az ehhez kapcsolódó átfogó természettudományos és mérnöki tehetséggondozási programból álló rendszer költsége a Max-Planck-Társaság éves költségvetésének hozzávetőleg 5 százaléka. Az arány közel megfelel Magyarország és Németország GDP-arányainak.
Ha fel kívánunk zárkózni a világ tudományos élvonalához, a GDP-arányos ráfordítás elkerülhetetlen mérce.
Mór, Stockholm, és most Budapest. Egész életemben a tudomány útját jártam, a legjobb műhelyekben tanulhattam, láttam azok belső működését. Egy dolgot biztosan tudok: a tudományban, ami a nemzetközi térben láthatatlan, az valójában nem létezik. Hiszem, és Ön is alapvetésként említi ezt, hogy Magyarország jövője a magas hozzáadott értékű tudásalapú társadalom. Ehhez a legjobb nemzetközi példákat kell átültetni a magyarországi gyakorlatba. Nincs más esély.
Teljes mértékben egyetértünk azzal is, hogy a közpénzek felhasználásának átláthatónak, ellenőrizhetőnek és elszámoltathatónak kell lennie. Ezúton szeretném kérni szervezetünk teljes körű, minden részletre kiterjedő átvilágítását. Örömmel várjuk az új kormány javaslatait arra vonatkozóan is, hogy milyen működési forma biztosíthatja egyszerre az átlátható közpolitikai kontrollt és a tudományos szabadság érvényesülését.
S végül vissza a személyemhez:
Kevés felemelőbb érzés létezik annál, mint amikor valaki munkájával hozzájárulhat hazája felemelkedéséhez. Azt vallom, aki sokat kapott a hazától, az sokkal tartozik.
Ezért szeretném hátralévő életem és munkásságom legnagyobb részét Magyarországnak szentelni. Azon dolgozni, hogy Magyarország olyan országgá váljon, amely nemcsak útjára bocsátja legkiválóbb fiatal tehetségeit, hanem tudóssá, innovátorrá, kiváló szakemberré érve képes megtartani vagy hazahívni is őket. Olyan országgá, ahol a tudományos teljesítmény és legfontosabb nyersanyagunk, a tehetség, tudásban megnyilvánuló erőforrássá alakítása megbecsülést kap és központi szerepet játszik jövőnk alakításában.
Az elmúlt napokban sok olyan megszólalással találkoztam a közösségi oldalakon, amelyek megrendítettek. Mélyen megrendítettek. Azért, mert egy pillanatra úgy éreztem: talán mégsem lehetséges mindaz Magyarországon, amiben egész életemben hittem.
Aztán jöttek az üzenetek. Telefonhívások. Ismerősöktől és ismeretlenektől. Kutatóktól, tanároktól, diákoktól, szülőktől, barátoktól: ne adjam fel. Mert a támadásoknál sokkal többen vannak ebben az országban azok, akik hisznek a tudásban és az arra alapuló közös jövőben.
Ezért írtam meg ezt a levelet.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Bármi is legyen az Ön által vezetett kormány döntése az Élvonal és a CMF jövőjéről, őszintén kívánom, hogy a magyar tudomány, innováció és tehetséggondozás a következő években minden korábbinál erősebb támogatást kapjon.
És ha egyetlen személyes kívánságot megfogalmazhatok: szeretném megérni, hogy Magyarország egyszer olyan ország legyen, ahol az emberek nyíltan - bármilyen ügyben - ki merjék mondani, ha valakit, vagy valamit támogatnak.
És ahonnan a jelen és a jövő Nobel-díjasai nem elmennek, hanem hazajönnek.
A legnagyobb tisztelettel és jókívánságokkal:
Krausz Ferenc
Budapest, 2026. 05. 18.
Az oldal üzemeltetője:
Weboldal:
https://requiem4frontiers.huA weboldal célja az Élvonal Alapítvány történetének és küldetésének bemutatása, értékeinek és meghatározó mérföldköveinek megőrzése, valamint tevékenységének hiteles bemutatása az érdeklődők számára.
A weboldalon közzétett tartalmak az üzemeltető szellemi alkotásai. A tartalmak további felhasználása a vonatkozó szerzői jogi szabályok szerint lehetséges.
Utolsó frissítés: 2026.08.31.Frontiers Foundation / ÉLVONAL
Egy 2018-ban megfogalmazott gondolatból 2025-ben intézmény, 2026-ban működő tudományos és tehetséggondozási ökoszisztéma lett. A Frontiers hosszú távra készült, egyetlen célja volt: a magyar tudományos életet a világ élvonalához kapcsolni. Néhány hónappal a finanszírozási megállapodás aláírása és hetekkel a Campus alapkőletétele után politikai döntés vetett véget az ÉLVONAL Alapítvány működésének.
I.
2018
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus és Orbán Viktor miniszterelnök első, informális beszélgetése egy olyan magyar rendszer lehetőségéről, amely egyszerre támogatja a kiemelkedő tudományos tehetségeket és a világszínvonalú kutatást. A későbbi Frontiers Campus időkapszulájába ennek az elképzelésnek a korai dokumentumai is bekerültek.
2018–2024
A kezdeti gondolat fokozatosan tudományos ökoszisztémává fejlődik: a cél nem egyetlen kutatóintézet létrehozása, hanem olyan rendszer felépítése, amely összeköti a fiatal tehetségeket, a világ vezető kutatóit, a korszerű infrastruktúrát és a tudomány társadalmi hasznosítását.
2023
Krausz Ferenc Nobel-díja nemzetközi figyelmet és új cselekvési lehetőséget ad ahhoz, hogy a korábban megfogalmazott elképzelés országos léptékű programmá váljon.
II.
2025. május 13–14.
A program törvényi előkészítése és nyilvános bemutatása. A cél: világszínvonalú kutatói környezet létrehozása Magyarországon, a magyar és nemzetközi kutatók bevonásával.
2025. június 19.
Kihirdetik az ÉLVONAL Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítványról szóló 2025. évi LII. törvényt. A program három alapvető területe:
2025. július 30.
Az ÉLVONAL tárgyalásokat kezd a már működő magyar tehetséggondozási programokkal. A cél egy átlátható, mérhető eredményekre épülő, egymást kiegészítő országos rendszer kialakítása.
2025. november 24.
Hivatalosan is megkezdi működését az ÉLVONAL Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány.
2025. december
Az ÉLVONAL jogerősen nyilvántartásba vett szervezetté válik. Krausz Ferenc az alapítvány kezdeményezője és a kuratórium elnöke. A nemzetközi kuratóriumban Nobel- és Abel-díjas kutatók vesznek részt.
III.
2025. november–december
Az ÉLVONAL nemzetközi neve és nyilvános arculata Frontiers Foundation lesz. Megszületik a történetet összefogó alapgondolat:
From Spark to Discovery.
A „szikra” a kíváncsiság első pillanata; a „felfedezés” az a tudományos eredmény, amely mentorálással, megfelelő támogatással, infrastruktúrával és a legmagasabb mércével válhat valósággá.
2026 eleje
A Frontiers küldetése egységes rendszerré áll össze:
A Frontiers nem párhuzamos intézményeket kíván létrehozni, hanem ernyőként összekapcsolni a kutatási és tehetséggondozási kezdeményezéseket.
IV.
2026. február 20.
A magyar kormány és a Frontiers Foundation 25 éves stratégiai keretmegállapodást és hatéves közfeladat-finanszírozási szerződést ír alá. A megállapodás a kutatási és tehetséggondozási rendszer hosszú távú kiszámíthatóságát hivatott biztosítani.
2026. március 31.
Budapesten leteszik a Frontiers Campus alapkövét. A Campus koncepciója egy fedél alá hozza a tehetséggondozást, a csúcskutatást, az alapkutatást, a technológiai fejlesztést és a társadalmi alkalmazást.
Az időkapszulába bekerülnek az elképzelés korai dokumentumai, az elindításáról szóló döntések és a kuratóriumi tagok személyes üzenetei.
2026. április 2.
A Wolf-díjas neurobiológus lesz az első Frontiers Fellow. Csatlakozása bizonyítja, hogy megkezdődött a nemzetközi élvonalba tartozó kutatók és kutatócsoportok magyarországi hálózatának kialakítása.
2026. április 2.
Megnyílik az első pályázat olyan kiemelkedő kutatók számára, akik Magyarországon kívánnak nemzetközileg versenyképes kutatócsoportot létrehozni. A tervezett rendszer hosszú távon 25 Frontiers Fellow és 50 Frontiers Investigator munkájára épült.
2026. április
Formát kap az új tehetséggondozási modell: a középiskolai tehetségek felismerésétől az egyetemi és kutatói pályáig tartó, mentorálásra és mérhető eredményekre épülő rendszer.
2026. április 15–24.
A Nemzeti Tudósképző Akadémiával folytatott egyeztetések megszakadnak. Az ÉLVONAL nyilvánosan ismerteti álláspontját, és hangsúlyozza, hogy közpénzből csak átlátható, ellenőrizhető és mérhető programokat kíván finanszírozni.
V.
2026. május 15.
Magyar Péter miniszterelnök Facebook-bejegyzésben jelenti be, hogy a kormány fel kívánja mondani az ÉLVONAL Alapítvánnyal kötött, 261,7 milliárd forintos közfeladat-finanszírozási szerződést. A döntésről az alapítvány vezetése előzetesen nem kap hivatalos tájékoztatást.
2026. május 18.
Az 1164/2026. (V. 18.) kormányhatározat teljes körű és rendkívüli felülvizsgálatot rendel el az állam és az ÉLVONAL közötti szerződéses jogviszonyról. Az alapítvány működésére és kötelezettségvállalásaira átmeneti korlátozások lépnek életbe.
2026. május
Krausz Ferenc párbeszédet, tényszerű vizsgálatot és teljes körű átvilágítást kér. Álláspontja szerint a program tudományos céljait, vállalásait és gazdálkodását a nyilvánosság előtt, dokumentumok alapján kell megítélni.
2026. május 27.
Megkezdődnek a kormányzati tárgyalások az ÉLVONAL, a Frontiers Campus, a Center for Molecular Fingerprinting és a kapcsolódó programok működésének, kötelezettségeinek és finanszírozásának rendezéséről.
VI.
2026. június 9.
A javaslat nemcsak az ÉLVONAL, hanem valamennyi nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány megszüntetését előkészíti.
2026. június 29.
A 2026. évi XVIII. törvény hatályon kívül helyezi az ÉLVONAL létrehozásáról szóló 2025. évi LII. törvényt. A szabályozás rendelkezik a nem felsőoktatási KEKVA-alapítványok megszüntetéséről, vagyonuk rendezéséről és feladataik állami átvételéről.
2026. július 31.
A kormányzati döntés az ÉLVONAL megszűnésének időpontját 2026. augusztus 31-ben határozza meg. A teljes körű átvilágítás nem tár fel szabálytalanságokat, sőt precíz és felelősségteljes gazdálkodásra mutat rá. Az Élvonal a néhány hónapnyi működés mellett is magasabb összeget utal vissza, mint az eredeti támogatás, köszönhetően a felelősségteljes gazdálkodásnak, és a banki hozamoknak.
2026. augusztus 31.
A törvényi menetrend alapján a nyilvántartásból való törlés, valamint az átvevő költségvetési szervhez történő feladat-, jog- és kötelezettségátadás végső időpontja 2026. 08. 31.
Krausz Ferenc közzéteszi második nyílt levelét a Frontiers eredményeiről, lezárásáról és örökségéről.